Móri borvidéki történetek - MACHÁN-CSETVEI KRISZTI

Most, hogy már írom, azt kívánom: bárcsak inkább hallanátok, nem pedig olvasnátok, mikről beszélgettünk Machán-Csetvei Krisztivel. Szeretem a megnyugtató, kellemes hangját, a lelkesedését, a sugárzó jókedvét - a kifelé áradó belső harmóniáját.

Olvassátok olyan örömmel Kriszti szavait - és közöttük lelkes kommentárjaimat -, mint ahogyan én ültem ott vele szemben a többszázéves, gyönyörűen felújított házukban, a pincék és a présház felett, a borászatuk szívében.

Alig várom, hogy belevágjunk! Én már legalább ötször-hatszor hallottam, olvastam a történetét, hogyan is lett a Műszaki Egyetemen tanuló műszaki menedzser hallgatóból húszévesen borkóstolás-kedvelő, majd néhány évvel később ismert női borász. Sosem unom meg - huszonötödször is meghallgatnám! Most is ezzel kezdünk: mi volt az a fordulópont, amely elindította a fiatal, szárnyait próbálgató Krisztit a bor irányába? 

A meghatározó “hoppá” momentum

Az egyetemen harmadévesként kötelező projektfeladatot kaptunk, és amíg a legtöbben klasszikus “műszaki” cégekhez mentek - IT, telekom szektor -, én a lázadó korszakomat abban éltem ki, hogy az akkor újonnan induló Béres családi borászathoz mentem a Tokaji borvidékre, és ez nekem nagyon-nagyon tetszett. A budapesti központban és Erdőbényén is voltam, és meglepetésként ért, hogy egy női borász a főborász! Bárdos Saciról van szó, akire - az akkor 30 alatti fiatal nőre - a borászat felépítését bízták. Igazából ez volt az a meghatározó momentum, hogy “hoppá, női borász, aki ennyire fiatal?”. Ez nekem fantasztikus élmény volt. Egyébként Orbán Gergely értékesítési képviselő mellett voltam gyakornok, és a borászat működésének minden területébe beleláthattam.

Miután erről mesél Kriszti, olyan irányba kanyarodik a beszélgetés, amire nála eddig sohasem figyeltem fel. Teljesen magával ragad, ahogyan a borkóstolásról mesél - nekem is új világok nyílnak, és annyira fellelkesít, hogy már tervezgetem: beiratkozom egy bortanfolyamra!

A gyakornokságtól a kóstolás csodájáig

Emlékszem, hogy abban az időben, 20 évesen kezdtem el tudatosan bort kóstolni - nem a borivásért magáért, hanem kifejezetten a kóstolás öröméért. Sokkal jobban szeretek kóstolni, mint bort inni - ez a kettő teljesen különálló dolog!

A gyakornoki időm végén a Béres család a munkámat megköszönve egy budapesti bortanfolyamot ajándékozott, így kerültem Mészáros Gabriella tanárnőhöz - aki, ha boriskoláról van szó, a csúcs. Onnan már nem volt megállás! Elvégeztem az alapfokot, középfokot, felsőfokot. Kitaláltam, hogy ugyanezt szeretném megcsinálni Londonban, angolul. Kíváncsi voltam, vajon ott mit tanítanak, milyen borokat kóstolunk. Nagyon jó volt, egészen kinyílt a világ!

2006-ban végeztem az egyetemen, közben elkezdem doglozni, és 2010-re jutottam oda a boros tanulmányokban, hogy jelentkeztem borbírálónak Londonba (az International Wine Challenge-re), és be is kerültem. Ez egy óriási élmény volt. De közben ott mocorgott bennem: “hogy jövök én ahhoz, hogy más borát bíráljam, ha bort még nem készítettem?” Ez volt a fő motiváció, és 2010 szeptemberében vásárolt alapanyagból - ekkor még saját pince és saját szőlő nélkül - elkészítettem az első hordó boromat.

A kóstolás a rácsodálkozás nyitott állapota.

A tudatos kóstolás egy olyan illat- és ízélmény, ami fantasztikus! Nem az a lényeg, hogy megiszod-e. A kóstolás mindig izgalmasabb.

Nem feltétlenül esik egybe, amit szívesen megiszok - mondjuk társaságban -, illetve kóstolok. A kóstolásnál nem számít, hogy nekem tetszik-e, vagy sem. Ha újrakezdhetném, biztosan alapfokról indulnék. Egy laikusnak, de egy borásznak is azt tanácsolnám, hogy így haladjon. Teljesen kinyílik a világ, teljesen másképp állsz egy nedűhöz, ha tudod igazán tudatosan kóstolni, és nem csak iszogatod.

A kóstolás számomra az utóbbi időben inkább hobbi - nem tudok minden évben kimenni borversenyre bírálni -, de továbbra is nagyon élvezem! Ha elutazunk, sokszor benne van az is a tervezésben, hogy legyen lehetőség kóstolóra menni.

15 éve tehát, hogy elkészült az első Csetvei bor (egy Napholdcsillag), mára pedig nem csak saját pince, saját szőlő, de sok évjárat rengeteg tapasztalata is a birtokukban került. A Csetvei Pince csapata négy tagból áll. Kriszti mellett a férje, Frici és még két kollégájuk, Nóri és Józsi alkotják az állandó munkatársi közösséget. A munka ritmusáról, megosztásáról kérdezem, és mindezek családi élettel való összeegyeztetéséről.

Munka, élet, zene és holdállás

Egy borászatban az a csúcs, ha a borász tartja a borkóstolót. Pannika, a most már tízéves nagylányunk még kicsi volt, és egyszer csak azt vettem észre, hogy “apának” hív. Abban az időben rengeteg kóstoló alkalmunk volt, mindet én tartottam, így Panni az édesapjával töltötte az ideje nagy részét. Akkor döntöttük el, hogy erre megoldást kell találnuk, és elkezdtük felváltva tartani a borkóstolókat nem csak a férjemmel, hanem időnként Nórit és Józsit is bevonva. Ez az egyébként nagyon egyszerű változtatás óriási dolog volt, és felemelő érzés volt megélni. Azóta anyának hív (nevet). A mai napig mesélünk, beszélgetünk esténként - fontos ez az együtt töltött idő! Nem ér annyit semmilyen jól sikerült borkóstoló, hogy elmulasszam az értékes közös pillanatokat a gyermekünkkel. 

Időről időre a borászaton belül is eltolódnak a hangsúlyok, szépen, organikusan alakulva. Emellett vannak persze szezonálisan megterhelő, nagyon húzós időszakok, mint például a szüret, amikor fizikálisan és mentálisan erősen igénybe vagyunk véve. Nem csak a szüreteket kell folyamatosan betervezni, leszervezni, lebonyolítani -, hanem ebben az időszakban ugyanúgy zajlanak a borkóstolók is.

Kevesen gondolnak bele, hogy lenyomja az ember hajnaltól délutánig a szüretet, szőlőfeldolgozást, pincemunkát (plusz jöhetnek váratlan események), és aztán délután 5-kor ott áll akár helyben a pincében, akár egy külső helyszínen tiszta ruhában, jókedvűen kóstolót tartva. 

A négyfős csapatban a munkamegosztás úgy alakul, hogy nagyjából mindenki csinál mindent, de vannak specifikus feladatok. Például a 42 méter hosszú pincében a fejtés kétemberes. Meg lehet csinálni egyedül is, de nincs értelme. A sok fizikai munka hatékonyabb együtt, általában Józsi és én csináljuk. Nóri főként a kertészkedésben, szőlőmunkákban, dekorációban vesz részt. Frici elsősorban a szőlőben, kültéri dolgokban, növényvédelemben, támrendszerjavításban, illetve az értékesítésben dolgozik.

A palackozásban mind a négyen részt veszünk, a Frici által válogatott zenére. Van, hogy elmondom, mi az az energia, amit szeretnék, de van, hogy ettől függetlenül van már egy elképzelése. Holdálláshoz is igazítjuk a munkákat. Ahogyan a tengerre, vagy a testünkre, a borra is nagyon hat a holdállás. A metszésnél is érdemes figyelembe venni – nem mindig lehet, de igyekszünk ehhez igazodni.

Erre-arra kanyarog a beszélgetésünk, és én éppen így terveztem. Bár rengeteg kérdést írtam össze, elsősorban arra vagyok kíváncsi, mi lesz ebből, ha engedjük organikusan bontakozni, mik foglalkoztatják most igazán Krisztit. Néhány kérdésemet a feltevésük nélkül is megválaszolja, köztük a számomra legizgalmasabbat is: hogyan tud önazonosan, jó ideje ráadásul natúr szemlélettel, bort alkotni ma Magyarország legkisebb történelmi borvidékén, Móron? Hogy alakul ki egy új vonal, hogyan jönnek létre az új tételek?

Boralkotás önazonosan, natúr szemlélettel

Engem az egész borkészítésnek az alkotás része inspirál. Ehhez elengedhetetlen a jó alapanyag, a jó termőföld. Ez egy izgalmas, nagyon összetett folyamat, de hogy mi kerül palackba, milyen érzéseket váltok ki az emberekből - ez foglalkoztat leginkább. Szerencsés vagyok, mert ez valahogy belülről jön, nem erőltetett gondolkodásból.

Leginkább az egész éves utazások, ízélmények inspirálnak.

Van bennem egy íz, egy illat, és ahhoz hasonlót szeretnék.

A 15 éves szüreti tapasztalatból adódóan már minden területnek ismerjük az adott fajtáját: milyen illatokat, ízeket lehet belőlük kihozni beavatkozás nélkül (nem adunk hozzá élesztőt, semmit). Azon kezdek gondolkodni, hogyan tudnám jobban megmutatni a borvidéket, milyen a talaj, a táj, az érzések… Hogyan lehetne izgalmasabb, hogy ne csak egy x-edik ezerjót mutassak. Hogyan lehetne az a tétel egy picit lágyabb, krémesebb…

Lehet ezzel játszani, és ehhez kell a háttértudás, a szőlész-borász egyetemi végzettségem is. Tarthatom héjon, házasíthatom, vagy különböző edényeket használhatok az erjesztéshez, érleléshez. Ezeknek számít mind az anyaga, a légáteresztő-képessége, az energiája. Mindig energiákról van szó - ha hordóban, ha tartályban, melyik szakasz, hány fokon, mennyi ideig… Nagyon sokat kóstolok a pincében, és rengeteg ötletem van menetközben. Elindulnak a borok a saját kis útjukon.

Idén például kékfrankost és pinot noirt házasítottam. Ennek persze akkor van értelme, ha valamilyen szempontból izgalmasabb jön ki a folyamatból. Legjobb lenne így megőrizni, ez most annyira tetszik, és lezárni egy kapszulába, ezt átadni, ahogyan éppen van a bor - ezekkel az érzésekkel, gondolatokkal…

Picit olyan a borkészítés, mint a sakk: előre kell gondolkodni. Az ízek, illatok fejlődnek, hozzá kell tudni tenni fejben, merre tart a bor… Ezért is annyira izgalmas, hogy szépen lassan átálltunk, és mindenben megjelenik az organikus szemlélet, mert egy élő dolgot palackozunk!

A kénhasználatot eleresztve most már nem konzerválni akarom a dolgokat, hanem azt az organikus fejlődést érezni és látni, ahogyan palackba kerül a bor. Ez elképesztően jó! Ezzel is folyamatosan tovább tanulok.

2017 óta készítek natúr szemlélettel borokat. Hivatalosan 2021-ben jelent meg a RAW/KA család, előtte meg “csak úgy” voltak natúr tételeink.

Próbálom elkülöníteni, és nagyon nem szeretem a “címkéket”, Szerintem mi egyszerűen egy borászat vagyunk, ahol natúr borok készülnek. Komoly problémának tartom ezt a megkülönböztetést. Svájcban, a testvéremet és családját látogatva döbbentem rá egy egyszerű bolti zacskó példáján, mennyire fordítva vannak nálunk a dolgok itthon. Itt azért fizetsz, ha a lebomlót szeretnéd megvenni. Annak kellene természetesnek lenni, hogy a bió, a lebomló, a természetes az elérhetőbb. De nálunk éppen ez a drágább, és ez nonszensz, üzleti dolog. Ha igazán támogatni szeretnénk az embereket, hogy az organikusat, a biót válasszák, akkor annak kellene elérhetőbbnek lennie. Vajon mikor jutunk el oda, hogy megfordul ez a szemlélet...? Erre nyilván egy magasabb szintű ráhatás kellene… 

Én azt látom, hogy egyre többen tudatosabbak az alapanyag vásárláskor - piacra járnak, a boltban keresik az organikust. Ez nyilván pénztárcafüggő, és egy bizonyos réteg számára elérhető - szomorú-, de ennek a rétegnek egyre nagyobb igénye van erre, viszont egyre nyílik az olló, és ez nehéz.

A nehezítő tényezőkön gondolkodva megérkezünk még egy kulcskifejezéshez., és “kisüt a nap”. Kriszti arról beszél, mit jelent számára, hogy a Csetvei Pincét “szigetként” látja. Izgalmas, ahogyan kibontja ezt a gondolatot!

A borászat mint oázist rejtő sziget

Egyáltalán nincs jó helyzetben ma a borágazat – sem a natúr, sem a konvencionális - , és ezt az amerikai szőlőkabóca megjelenése sem segíti (amely a szőlő aranyszínű sárgaságát okozza, mely végső esetben a tőke pusztulásához vezethet). 12-13 éve köztünk él, csak elfelejtettünk ezzel foglalkozni… Most jutottunk szerintem oda, hogy az elmúlt 3-4 év aszálya annyira legyengítette a növények immunrendszerét, ellenállóképességét, illetve hogy nem voltak telek, így maga az átvivő, a szőlőkabóca vígan áttelel, s beütött a baj. Minimum két hét tartós, igazi, mínuszos tél kellene. Elképesztően szárazak a földek - pedig idén volt csapadék -, száradnak ki a növények. Az új telepítések növekedése látványosan lassabb. Nem csoda, a talajok sem tudják jól megtartani a csapadékot. Szóval nem jó a helyzet, ami körülvesz.

Mi mindezek közepette próbálunk “szigetek” maradni.

Azt vesszük észre, hogy az emberek, akik hozzánk kapcsolódnak, nagyon igénylik, hogy az élet része legyen a kultúra, a művészet, az időről időre való megállás, az egymásra való odafigyelés, a kiszakadás a városi feszültségből, a mindennapi túl sok zajból, problémából. 

Az olyan típusú borászatokra, mint amilyen mi is vagyunk, nem is a bor mint alkohol miatt van szükség, hanem tényleg inkább “kultúrmorzsaként”, kapcsolódási pontként, közösségként – ezt jelenti számomra “szigetnek maradni”.

Van egy hírlevelünk, és meglepően gyakran érkeznek rá válaszok. Az emberek megosztják velünk, milyen élményekhez kapcsolódnak a boraink – például egy kiállításon, vagy főzés közben jutott eszükbe egy Csetvei tétel, esetleg éppen valahol váratlanul találkoztak vele. 

Szerintem azt kell elérnünk az embereknél, hogy a borra ne úgy tekintsenek, mint egy alkoholos nedű, amit levesznek a polcról, hanem lássák, hogy a borkészítés a szőlőtől a pohárig mennyire szép folyamat, amely mögött emberek és rengeteg kézimunka, odafigyelés van, s hogy mennyire kiszolgáltatott az időjárásnak, mennyi tényező befolyásolja.

Kíváncsi vagyok, hogy az átlagember – különösen a városi – hogyan tud ebbe bekapcsolódni, hogyan élheti át közelebb­ről, mit is jelent valójában ez a gyönyörű folyamat. Kriszti arról is mesél, hogyan találnak egymásra a vendégekkel.

A Vendég, a Borász és a Bor nagy találkozása: a kóstoló

Lehet hozzánk szüretre is csatlakozni, de már egy borkóstoló is ízelítőt ad abból, milyen a borkészítés. Időjárástól függően igyekszünk mozgó borkóstolókat tartani. A 1,5-2 óra alatt nem csak a kóstolótérben ülünk, hanem körbenézünk: kimegyünk a szőlőbe, lemegyünk a pincébe. Fontos viszont, hogy legyen eleje-közepe-vége, erre nagyon ügyelek. Az a tapasztalatom, hogy a Vendég jobban értékeli, hogy az idejét tiszteletben tartom, és közben olyan élménnyel távozik, ami miatt visszajön, vagy továbbadja a hírünket.

Sokan érkeznek úgy, hogy előtte valahol kóstolták a borainkat, és kíváncsiak, hol készültek. Ezért is fontos nekünk, hogy éttermekben jelen legyünk.

A közösségi médiában betekintést engedünk a borászat mindennapjaiba, innen is jönnek létre kapcsolódások.

Összességében: nagyon sokféle ember jön hozzánk, s nagyon sokféle kimenetele van egy kóstolónak. Magamban mindig elképzelek valamit - fontos az első találkozás! -, és az az általános tapasztalat, hogy aztán mindig megtaláljuk a közös hangot, akár van a vendégnek előzetesen tapasztalata natúr, szűretlen borral, akár előtte csak szűrt, teljesen tükörtiszta bort kóstolt. A korosztály is vegyes: jönnek egészen fiataloktól egészen idősekig. Sok külföldi is érkezik.

A borkóstoló egy közös utazás, élmény, s mindig más és más. Nekem attól izgalmas, hogy a Vendéget kell értenem, mert az a cél, hogy ő érezze igazán jól magát (nem az egómat szeretném csiszolgatni). Van, amikor hátrébb kell lépnem, nagyobb teret hagyni. Figyelem a vendégeket, a társaság dinamikáját.

Soha semmi nem beállított nálunk - ha bénán áll a hajunk, akkor bénán áll a hajunk. Nagyon sok csillivilli borászat van, de ha te egy valós, önazonos képet mutatsz, és átjön, hogy ez nem csak egy “látványdolog”, akkor nagyon fontos, hogy őszinte és hiteles legyen minden pillanatban.

A legszürreálisabb vendégsztori

Instagramon talált meg egy amerikai hölgy, aki végül egy 33 fős társasággal érkezett, egy európai utazásba betervezve Móron a Csetvei Pincét is. Azóta sem tudom, valójában hogyan találtak ránk (soha nem hirdetünk). Tartottunk egy borkóstolót pincepörkölt ebéddel, aztán mentek is tovább. Hihetetlen volt. Talán ez a legszürreálisabb sztorink.

Mi is itt élünk Móron, időről időre összefutunk, találkozunk a városban, a programokon. Követjük egymás dolgait offline és online egyaránt. Látom, hogy Krisztiék aktívak, lelkesek, mindent beleadnak, szível-lélekkel. Arról faggatom Krisztit, hogyan próbálnak testileg-lelkileg egészségesek maradni.

A töltődés színterei

Arra kellett rájönni az évek alatt, hogy könnyű túlzásba esni - az ember szeretné jól csinálni, mindenkinek megfelelni, a maximumot kihozni minden fronton. Ez nagyjából lehetetlen, és valójában nem elvárás. Frici, a férjem ebben sokat segít. Időnként meg kell állni, töltekezni. A munka nem fogy el, de a kimerültségben, elfáradásban pont az alkotás része vész el. 

Ha nem vagyunk rendben fizikálisan, mentálisan, összecsuklik a rendszer. A férjemmel jógázunk, fejen állunk, hideg vizes terápiázunk (merülés, vagy zuhany), hogy a jelenben tudjunk maradni. Magunk körül tartjuk, szeretjük a rendet, tisztaságot. Ha rend vesz körül, a lelkemben is rend van.  

Szükségem van olyan tevékenységekre is, ahol nem tudok másra koncentrálni, mert száz százalékban figyelnem kell, és tulajdonképpen ez kapcsol ki igazán. Most éppen a méhészkedés. tölti be ezt a szerepet, szeretnék majd egy kicsit jobban beletanulni. Holczinger Tomival van egy közös projektünk, a méheinek egy része a Csetvei Kertbe költözött, lett is ebből egy vegyes virág mézünk (a RAW/KA méz). Volt egy idő, amikor bicskákat készítettem… Ezek a tevékenységek általában időszakosak, és néha változnak. 

Más viszont, amikor a pincében vagyok. Az egy nagyon megnyugtató, inkább szárnyaló érzés, igazi flow. A méhekkel semmi más, csak a teljes mértékű koncentráció - mint egy edzés, befektetett energia. A pincében lenni ezzel szemben olyan, mint amikor vízen lebegsz. Egy ideje újra járok úszni, a vízben sok ötletem támad, nagyon élvezem, jó gondolatok jönnek… Nagyon közegem a víz! Ott mintha egy vízcsepp lennék, része az egésznek. Szeretek a szőlőben is lenni, de mindig vágyom a tengerhez, a vízhez. Megvan ez a ritmus - a zöldből a vízbe, aztán a vízből vissza a zöldbe. 

Az utóbbi időben leginkább a csendet, a nyugalmat keressük. Olyan helyekre megyünk, ahol nem találkozunk emberekkel, csak magunk vagyunk kettesben, vagy Pannival hármasban. Sok emberrel van interakciónk, így tudunk kiszakadni.

A kultúra, az utazás is tölt. Már az autózás részét is élvezem, még a benzinkúton is szeretek megállni. Most éppen azt tervezgetjük, hogy ellógunk Bécsbe, az Albertina Modernbe a Marina Abramović kiállításra, majd enni egy jót, kávézni, elmenni egy lemezboltba, aztán haza. Nemrég Münchenben voltunk, ott múzeum, séta, kávé, kosármeccs, natúrborbár volt a program. Látni mindenütt az embereket – mit esznek, mit viselnek, ki hogy él, mi veszi körül. Inspiráló tud lenni, ez is lendületet ad.

Egy dolog van még, ami nem maradhat ki! Kriszti a melegítőszettjében is feltűnően csinos és stílusos – mintha egy csodálatos Bomo Art virágos képeslap lépne ki a Csetvei Pince bejáratán. Tudom, hogy nagyon szeret öltözködni, kíváncsi vagyok, ebben hogyan látja magát.

A mindig stílusos borász

Ez az egyik “itthoni játszós” szettem, van belőle több kedvencem is. Ezekben szoktam lemenni a pincébe és dolgozni.

Sok magyar tervezői darabom is van. Ott vannak a Vyf sáljaim - egyébként ők is jártak nálunk bort kóstolni. Még egy osztrigás sálam is volt tőlük, de Tischler Petra, aki a “tengeri herkentyűk királynője”, az egyik itteni főzés alkalmával megkapta tőlem azt a darabot. Szeretem a Lengyel Zsuzsi táskáimat. Rengeteg NON+ is van a szekrényemben. Nagyon szeretem Tomcsányi Dórit. Van egy-két Celeni ruhám is Cselényi Esztertől. Lehetne itt egy kis divatbemutatót tartani (nevet).

Az utóbbi időben olyan sok ruhám van, hogy ha soha nem vennék semmit, akkor is gond nélkül fel tudnék öltözni. Most már inkább arra figyelek, hogy ha veszek is, akkor az másodkézből legyen, ha pedig új, akkor legyen fiatal, magyar tervezőtől.

Itthon nyilván nem ezekben főzőcskézek, nem ilyesmiben megyek a pincébe. A kóstolókra szeretek csinosan felöltözni, és az utóbbi időben nagyon kedvelem a farmert, valamivel variálva.

Órákig tudnám hallgatni Krisztit, de be kell fejeznünk a beszélgetést.

Beszélhetnénk még a férjével (itt a végén szúrom be, hogy ő a sokak által Nestaként ismert Machán-Csetvei Frigyes) közös bor és bakelit projektjükről, a We Love Mór outdoor bortúrákról, a pincében pihenő amforákról, a móri életről, a pazarul és otthonosan berendezett házukról, a Csetvei Kertről, ahol annyi koncert, esküvő, rendezvény zajlott már az évek alatt… Mostanra ennyi elég a szavakból. Érdemes őket itt, a Móri borvidéken meglátogatni, bort kóstolni, a bor és a szépség iránti szeretetüket és lelkesedésüket élőben megtapasztalni. 

CSETVEI PINCE
Mór, Hársfa utca hrsz. 737
csetveipince.hu

Képek forrása: Csetvei Pince Facebook oldala / Simples Studio - Sámson Réka / Saját fotók, melyek a beszélgetésünkkor készültek