Az étkező - a legformásabb
In medias res: amilyen kicsi, legalább annyira formás a Lámpás étkezősarka.
Bizonyos értelemben - szerintem - a formatervezés két véglete képviselteti magát ezen a néhány négyzetméteren.
Az étkező házon belüli helye nem volt kérdés. Talán már meséltem, hogy szinte az összes funkciót ugyanott hagytuk, ahol az építő tulajdonos kialakította, mi csupán falakat bontottuk, és egy előszobát nyitottunk a lakótérhez. Az egyik legfontosabb falbontás éppen a konyha és az étkező közötti volt, így a szűk főzőfülke kitágult, és azóta organikus egységet alkot az evés-ivás helyével. Az itteni ablakok éppen az öreg cseresznyefa árnyékát élvezik, és innen is csodás a panoráma.
De mitől is olyan formás ez a zug, és mire gondolok a formatervezés két véglete említésekor?
A régi étkező, háttérben a főzőfülkével. Ez még az előző előtti tulajdonos, az építő berendezése.
…jó kis lámpa volt itt eredetileg, ugye?
Az egyik véglet: az aprólékosan kidolgozott, mindenre gondoló magyar design márka
A Fészek Részek izgalmas bútoraival már évekkel a Lámpás-projekt előtt találkoztam. Arról álmodoztam, hogy a móri házunkban velünk fognak élni - nem a Fészek Részek alkotói, hanem a design darabok! -, de aztán sehogy sem találtam a helyüket. Amikor a Lámpás helyiségein ötleteltünk, Greensterrel (Őrfi Eszter) nagyon szerettünk volna valami magyart, valami formatervezettet, valami környezettudatosat a kisházba, és egymástól függetlenül gondoltunk Bergovecz László bútoraira. Annyira boldog voltam, mert így mégiscsak megvalósult az álmom!
Bár nem egyedi megrendelők voltunk, azt élhettem meg, hogy ez az asztal és a két csodás szék csak és kizárólag nekünk készül, hiszen a Fészek Részek nem gyárt le előre bútort, így nincsenek felesleges darabok és nem kell raktárhelyiség sem. Lelkesítő! Abban is tudok kapcsolódni, hogy hasonlóképpen ahhoz, ahogyan BergO számunkra készítette a bútorokat, úgy készülök most már én is minden egyes Vendégre: ugyanaz a “termék”, de rájuk szabva, rájuk gondolva - nem futószalagon.
Ezek a tárgyak ráadásul nagyon átgondolt hulladék-minimalizással készülnek (az átlag 45%-hoz képest itt csak 5%!). Az újszerű formatervezési és az üdítően ésszerű, tudatosan megtervezett gyártási folyamat különleges, gyönyörű formavilágot eredményez! Olvassatok róla, engem a mai napig lenyűgöz!
Számomra tehát a Fészek Részek bútorok - az asztal és a két szék - az egyik véglet, ezzel a mindenre kiterjedő átgondoltsággal.
A másik véglet: a spontán, “józan paraszti”, az adott körülményekhez igazodó, ránk szabott design
No, ez aztán élmény volt a javából!
A “nagy fotózást” egy csodás júniusi pénteki napra tűztük ki, és az azt megelőző hétfőn még nem volt padunk az étkezőbe.
Sok tintát sem érdemes már pazarolni rá, mennyi kört futottunk Eszterrel, hogy megtaláljuk az éppen megfelelő padot. Éveken keresztül gondolkodtunk! Népi ládát vadásztunk. Öreget, csodásat, de ide ülésre nem alkalmasat. Az internetet oda-vissza böngésztük. Közben azért vettünk egy karos, háttámlás padot. Fából. Az is csodás. Tudjátok, hogy hol van most? Mutatom.
Ez az a pad, ott, a hintakecske mögött, a “buszmegállóban” - innen nyílik a Lámpás bejárata…
A konyhába ő sem passzolt.
Kedden jött a felmentősereg: Eszter és a férje, Őrfi József (Égigérő Építész) személyében. Józsi fantasztikus építész, egyúttal tulajdonképpen ezermester is, és a háttérből végigkövette a Lámpás-projektet. Tökéletesen tudta, mire van szükségünk: maradék-felhasználásra, olyan módon, hogy az elkészült darab éppen passzoljon az étkezőasztal mellett tátongó űrbe. Stafnik, lécek, CK lap darabok álltak a rendelkezésünkre. Józsi felvázolta a terveit, ötleteltünk, aztán amíg mi Eszterrel a fotózásra textileket válogattunk (és már nagyon izgatottak voltunk), Józsi alkotott.
Persze mi is segítettünk.
Háttérben balra a rumli (el sem hiszem, hogy három nappal később már fotóztunk…),
jobbra az antik, felújított előszobaszekrényünk, amelynek az ajtajai még külön várakoznak valahol.
Ez a pad számomra a legkülönlegesebb bútordarab a Lámpásban.
(Őrültnek tartotok ezért?)
Minden benne van, amit a házban is szeretek:
szó szerint benne van a fa a maga természetességével, ez mindennek az alapja,
a robosztus CK lap, ami az egyik legnagyobb inspirációnk volt a tervezés során,
a sallangmentes, letisztult, őszinte forma,
a funkcionalitás,
és a legfontosabb: a kéz munkája, amely tökéletes tökéletlenséget eredményez, így kellemes a szemnek és léleknek.
Nem hivalkodó, szinte észre sem veszed, mert azt teszi, ami a dolga, és nem kér érte dicséretet. De ha elkezdesz utánajárni a történtének, máris elámulsz az eszmei értékén. Egy van belőle, senkinek sincsen hasonló sem. Megmelengeti a szívet. A legjobbkor készült el, hosszú várakozás után, extra befektetett munkával, szívből jövően. (Még a padról beszélek? - igen! Már a házról beszélek? - igen!)
Nekem
a legszebb!
Szeretem ezt a letisztult étkezősarkot.
Szeretem, hogy környezetbarát bútoraink vannak itt, és hogy mindnek tudom a teljes történetét, a születésétől kezdve. Szeretek itt ülni, gyönyörködni a részletekben, enni, teázni, kávézni - egyedül, vagy barátokkal. Vagy néha éppen a Vendégekkel.
Kaptam már itt profi gépeken készült specialty kávét Bencétől és Kittitől (into coffe), aztán egyszer szupergourmet Vendégektől is. Ettem itt terült-terülj-asztalkám vacsorát barátnőkkel, akik Vendégként érkeztek. Ettem itt “batyus” ebédet Ferencz Ritával, Őrfi Eszterrel és Sámson Rékával, amikor Rita és Eszter Fonódó workshopjaihoz fotóztunk. Ültem itt a boldogságtól sírva, amikor a Vendégeink elmesélték, hogy aznap reggel lánykérés volt a házban. Ültem itt a Férjemmel a tehetetlenségtől és szomorúságtól sírva, imádkozva, amikor kiderült, hogy nem a bojlerünkkel van baj az indulásunk után három hónappal, hanem egy vízszerelési baki miatt ömlik a víz a fürdő szerelőfala mögött, le a pincébe. Ettünk itt Rékával és Sanyival, amikor Pethő Balázs szuper reggeli kosarát fotóztuk be.
Sorolhatnám még, de nem akarlak untatni Benneteket.
Remélem, egyszer Veled is találkozunk itt, kedves Olvasó!
(Vagy már voltál nálunk?)